Általános jelenség, hogy a legtöbben KISEBB konténert rendelnek, mint amire végül szükségük lesz. A legtöbb ember, amikor felméri a várható hulladék mennyiségét, kevesebbel számol.
Javasoljuk, hogy amikor felméri a várható keletkező hulladék mennyiségét, legalább 30%-al többel számoljon!
Elsősorban azért számoljon nagyobb mennyiséggel, mert így pénzt takaríthat meg. Ha már az elején a 4m³-es konténer helyett inkább a 6m³-est rendeli meg, nagyobb a valószínűsége, hogy el fog férni a konténerben a hulladék. Ha nem így jár el, akkor szüksége lehet a későbbiekben egy újabb konténerre, így mindenképpen több lesz majd a költsége.
Ezeket a konténereket mások, leggyakrabban kisebb lakásfelújításokhoz, telkeken előforduló kültéri munkálatokhoz szokták rendelni.
Kisebb kerti munkálatokhoz is ideálisak ezek a méretű konténerek, például levelek, kaszálék, galyak elhelyezéséhez rendelik mások.
Ezeket a konténereket mások, leggyakrabban nagyobb lakásfelújításokhoz, belső tereká átépítésekhez és új házak, lakások építkezéseihe rendelik.
Ezeket a konténereket az Önkormányzatok gyakran rendelik, a közterületeken keletkező zöld hulladék elszállításához.
Ezeket a konténereket általában, a céges és a magánszektor nagyobb építőipari munkálataihoz rendelik, így lakónegyedek építkezéseihez, épületbontásokhoz, új családi házak építkezéseihez, útépítésekhez szoktuk szállítani.
KONTÉNER RENDELÉS 1 perc alatt a weboldalon
AJÁNLATKÉRÉS nagyobb konténer mennyiségre
Konténer rendelés a weboldalon keresztül, egyszerűen 1 perc alatt.